Rajnai Richárd
Közgazdász és vállalkozó vagyok. Cégem kötelek és hálók gyártásával foglalkozik, elsősorban a sport és a munkavédelmi területen, immáron piacvezetőként Magyarországon.
6 évvel ezelőtt, amikor megalapítottam a Kötéltechnika Kft.-t., nem gondoltam arra, hogy ez mekkora változást hoz majd létre az életemben.
Egy személyként alapított cégemben, kezdetben egyedül dolgoztam, azaz a feldolgozási és az irodai munkát is én láttam el.
Headsettel a fülemen, készítettem a hálókat és írtam a megrendeléseket, közben meg folyamatosan a fejlődési lehetőségeken gondolkodtam.
Mára 11 fős cég ügyvezető tulajdonosaként, és egy Europai Joint Venture igazgatójaként tevékenykedek, egy olyan hagyományos piacon, ahol nem a termék innováció a fókusz, hanem az a valódi érték, amit az ügyfél keres, és az a hozzáadott érték, amit az általam létrehozott rendszer adni képes.
2012 az Év Fiatal Vállalkozója díj birtokosaként, Vállalkozói Példaképként, Fiatal Vállalkozók Nagyköveteként és Bridge Builderként is feladatomnak érzem, hogy tudatosan gondolkodó és tenni akaró fiatalokkal érdemes megismertetni, a valódi- hagyományos értékek létrehozásának művészetét. Amit mások egyszerűen „Business”nek hívnak.
Szabadidőmben általában vagy a monitort nézem, vagy a csillagos égboltot. Így ne csodálkozz majd, ha kérdéseidre Star Wars idézettel vagy kvantumfizikai törvényekkel reagálok! ?
Saját weboldal: koteltechnika.hu